2013. december 24-én megleptük magunkat Magnussal egy plusz ajándékkal, nevezetesen a BSZM-en vegyes párosban indulás ötletével és nevezéssel…a felkészülésről később írok, most inkább próbálom az elmúlt négy nap eseményeit feleleveníteni.
Az első napon az előzetes tervnek megfelelően én rajtoltam Siófokról és 15,8-at futottam. Furcsa bevallani, de a legrosszabb, legnehezebb futás volt, és így utólag már az okát is tudom, ez pedig a kishitűségem… egész egyszerűen berezeltem, nem voltam biztos magamban, abban, hogy a felkészülésem elég lehet körbeérni a Balatonon. Annyira-annyira akartam a következő szakaszokra tartalékolni, hogy azon vettem észre magam 7 km után, hogy az egész mezőny elhúzott mellettem…Ekkor elkezdtem magamhoz képest (meg amennyire a folyamatos szembeszél engedte) gyors tempót diktálni, nem foglalkozni azzal mi lesz másnap a 31,7-es etapon. A gyors befejezés ellenére a mezőny legvégén váltottunk, sajnos. Magnus faragott ugyan a hátrányon, és nem is az időeredmény, hanem a Siófoki cél volt a cél. Mindenesetre a második nap előtt nem gondoltam volna, hogy meg fogom tudni futni a röpke 100 km-t.
Második napon a Fonyód-Keszthely táv volt az enyém, az első „zabszemes” 10 km után rendeztem a gondolataim, zene nélkül futva elmélyedtem, letisztítottam a kishitű gondolatokat, felidéztem az egész télen elvégzett edzéseket, és meggyőztem magam arról, hogy az elmúlt 5 hónap 1500 km-e elég kell hogy legyen a sikerhez!
Felszabadultan tudtam ezután futni, a betervezett időt tartottam a starttól a célig, a szembeszél és a nem várt hőség ellenére stabil (oké nem ér nevetni, de nekem jó időnek számít) 3:30-al értem Keszthelyre. A váltásunk vicces volt, gondolom Magnus az előző napi csigatempó után úgy volt vele, van még bőven idő, mire odaérek, ezért a váltóponton háttal várt, iszogatva, elmélkedve, nyújtogatva combizmait...Nem tudom, hogy a nyújtás, vagy az én gyors tempóm dobta-e föl, mindenesetre 2:20-alatt felrobogott a Szigligeti várba :-)
A badacsonyi sült szalonnás este után szintén én kezdtem reggel a szaladgálást. Erre a napra esett a legrövidebb szakaszom, 13,5 km, amit magamhoz képest gyors tempóval letudtam. Úgy voltam vele, majdnem 24 óra elég lesz az utolsó szakaszra történő regenerációhoz. Ezen a napon volt talán a legmelegebb, vagy a legszélcsendesebb idő, mindenesetre logisztikázni kellett, hogy egy Zsigri se szenvedjen hiányt vízből, iso-ból, powerbarból, na és persze banááánból.
A záró szakasz volt a leghosszabb minden tekintetben. Az elmúlt három naphoz képest is, és magamhoz képest is, hiszen még életemben nem futottam egyben 32 km-nél többet. Úgyhogy nem győztem magam nyugtatni, hogy ugyan az a maradék 2,5 km már semmi, tényleg semmi, meg az a beharangozott emelkedős löszfal is a semmi kategória ott B.akarattyánál. Pláne nekem, aki full alföldiként sosem edzett hegyen (dombon sem).
Magnus futótársam-barátom előzetesen közölte, hogy PK-zni fog, és az előző 3 napi 85 után már nem vállalja az extra gyors befejező 16,5 km-es távját. Ennek ellenére, Katinak lett igaza, aki Almádiban a váltópontnál szinte percre pontosan megmondta, mikor fog Magnus beérni. Nem csalódtunk/csalódtam egyik Zsigriben sem. Magnus 4.40-es utolsó kilivel hozta a dugókát és a zöld rajtszámot.
Ezen a reggelen semmit nem bíztam a véletlenre, bemelegítettem, nyújtottam rendesen, tisztességesen, aminek meg is lett az eredménye, hiszen röpke 3 km után éreztem, hogy az eltervezett 6:45-ös tempót fogom tudni végig tartani.
Egyetlen cél lebegett a szemeim előtt, jahh nem, kettő. Az egyik Siófok volt, a másik pedig az érem :-) Egyszerűen futottam, szépen csendben róttam a kilométereket, újra zene nélkül. Ezt azért is muszáj hangsúlyozni, mert ilyen szinte soha nem fordul elő velem. 19,5 km után, a sokat emlegetett emelkedő után egyszerűen örömfutás volt a maradék 15. Elmúlt a stressz, a feszültség, az aggódás, hogy mi van, ha mégsem sikerül….
Sikerült, ráadásul úgy, hogy a 97 és 98. km-em volt a négy nap alatt a leggyorsabb.
Több, mint 10 órát töltöttem futással a Balaton körül. Ezalatt nagyon gyakran eszembe jutott Lubics Szilvi, aki egyik interjújában (a Sparthatlon után) elmondta, hogy mindössze 3 nap volt olyan 2013-ban a versenye előtt, amikor nem futott.
Nahh jó, igazság szerint ez egész télen szinte minden olyan napon eszembe jutott, amikor nem volt kedvem 4:35-kor felkelni, és kimenni a hideg hajnalba futni. Kimentem, mert tudtam, hogy minden lábamba tett km közelebb fog vezetni a célhoz, és így is lett.
Idén a szupermaraton előtt 780 km-t tettem a lábaimba, 7 napból 6-szor hajnali 5-ös indulással. Kamu szerintem, hogy jajj hideg van, megfázunk, éhgyomorra futva eléhezünk, elerőtlenedünk…Összesen két napot voltam náthás, és a 63 futós reggelből 55-ször evés nélkül indultam.
Nem várt jó erőnléttel tudtam megcsinálni a BSZM-et, a legszuperebb az volt, hogy szinte azonos idővel tudtam minden nap behúzni a célba, hogy a tempó szinte végig, minden egyes km-en azonos volt.
Okoskodni nem szeretnék, van elég okos ember már így is, jobbnál jobb tanácsokkal ;-) Egyszerűen a saját tapasztalataim záró két mondatban:
-
A gondolatok hatalma csak a tettek hatalmával egységben teljesedhet ki.
-
Nincs kifogás (ohh beteg vagyok, nincs időm, fáradt vagyok, blablabla), nincs bocsánat, ahhoz hogy elérjük a célt futni kell, futni futni futni (nem rohanni, nem ész nélkül sietni), nyugodtan, megfelelő pulzussal egyre több percet, egyre több km-t kocogni-futni.
UI: Ma reggel 6-kor letoltam egy laza 6-ost.
