Hosszú idő óta először ma minden "segédeszköz" nélkül indultam el futni. Nem is tudom, mikor volt utoljára ilyen (az első pulzusmérős órámat 2006-ban üzemeltem be), ma már természetes a GPS-ek és az okostelefonos appok használata még a teljesen kezdő futók körében is.

Az, hogy mérjük, mennyi időt, távot futunk, milyen tempóval, pulzussal nemcsak segít a fejlődésben, hanem egyre nagyobb teljesítményekre is sarkall. Ha megvolt a 10 km, már jöhet is a félmaraton, aztán néhány lefutott maraton után az ultrák felé kacsingatunk, esetleg a terepfutás felé, és van, aki a triatlon szerelmese lesz, előbb-utóbb féltávú majd teljes Ironman teljesítése lesz a cél... Futás közben nyomkodjuk a kütyüjeinket, s azon agyalunk, megfelelő pulzustartományban vagyunk-e, a tempónk megfelel-e a kitűzött célnak, hazaérve elemezgetjük  digitalizált edzéseinket, aztán mindezt megosztjuk, összehasonlítjuk magunkat másokkal, és így tovább.... de mindeközben elvész a legfontosabb: a mozgás igazi öröme.

A ma esti futás más volt. Szinte megrészegített a virágzó orgonabokrok illata,  ugyanaz volt minden, és mégis más, más volt így, szabadon. Most nem azt vártam, hogy a következő csippanásnál milyen adatokat fog mutatni a GPS-em kijelzője, az utat figyeltem, az embereket, a házakat (eddig fel sem tűnt, hogy a helyi kutyák annyira megszoktak már, hogy fülük botját sem mozdítják, amikor a közelükbe érek). Hihetetlen módon élveztem.

Az elmúlt hetekben csak néhányszor futottam (regenerálódtam) furcsa volt látni mások görcsös teljesítménykényszerét, szembesülni azzal, hogy talán rám is ez volt jellemző korábban. Úgy döntöttem, megpróbálok ezen változtatni.

Te mikor futottál utoljára csak a futás kedvéért?