Egy hét szünetet tartottam.
Félreértés ne essék, nem voltam sem fáradt, sem sérült, és nem is untam meg a futást, egyszerűen csak ezeket és a túledzést szeretném elkerülni és próbálok ésszerűen edzeni. Már jóideje így is volt betervezve, a Nike félmaraton utánra, hiszen hosszú volt a nyár, és önmagamhoz képest tényleg sokat edzettem, és persze volt egypár versenyem is.
Mondhatnám azt, hogy hű, így-meg-úgy hiányzott a futás, de ez nem lenne igaz. Sőt. Az alapkoncepció az volt, hogy úszni fogok lejárni, de sajnos ez az ötlet meghiúsult, sajnos az uszoda az évi karbantartás miatt zárva van. Akkor legyen tenisz! Ez sem jött össze. Így azt kell, hogy mondjam, egy hétig SEMMIT nem sportoltam. Csak ettem (fel is szedtem másfél kilót). Meg aludtam (az éjszakai bagoly este 9-kor aludni tért több alkalommal is). Feltöltődtem. Pihentem.Olvastam. Kaptam kinesio tape-et. Nem vettem fel magassarkút, ellenben előszedtem az MBT-met.
Az előszobában néha sajnálkozva vetettem egy-egy pillantást a futócipőimre, mintha megcsalt szeretőim lennének…. De tudtam, úgyis visszatérek hozzájuk. Kicsit furcsa volt ez a visszatérés. Felvettem a futócuccom, és egy idegen nézett rám a tükörből. Elszoktam egy hét alatt az érzéstől. Aztán a lépcsőházban már valami bizsergett, és amikor elindultam… mintha visszataláltam volna az elveszett önmagamhoz, öröm és eufória. 5 km volt a terv, laza, 140 alatti pulzussal, nem is néztem a részidőket, persze olyan volt, mintha csak vonszolnám magam, vitt volna a lendület előre, de nem engedtem.... mert tudatosan, ésszel, örömmel szeretek edzeni.
.(itt még új állapotban a két kis drága, jelenlegi állapotukat inkább nem teszem közzé)
5:41 km 36:07 (avg 6:41 min/km, HR:139)
