Egyre többen hiányoltatok szóban-írásban, így a nagy unszolásnak köszönhetően végre sikerült erőt vennem magamon és visszatérek a virtuális világba.
Lusta disznó voltam blogolni az elmúlt pár hónapban, és hogy őszinte legyek, lusta voltam futni is mintegy két hónapig, amire csak egy magyarázat van: vizsgaidőszak. Nem a "szokásos" 2-3 hetet kell elképzelni, hanem masszív 8 hetet, amiből 7 hétvégén az alábbi volt a progi: utazás Pécsre szombaton hajnalban, vizsga, utána még némi konzultáció, szombat délután vissza Budapestre, majd vasárnap vissza Szolnokra. Ja, és közben már tanulás a következő szombati vizsgára illetve konstans latintanulás a záróvizsgára. Most, hogy így leírtam és visszaolvastam, nem is tudom, hogy csináltam végig, főleg, hogy nem mentem szabadságra, hanem nyomtam az igát.
Azt hiszem, ezek után nem volt csoda, hogy miután sikeresen vettem az akadályokat, a számítógépem közelébe sem akartam kerülni. Ráadásul beköszöntött ez a párás-forró nyár, úgyhogy a futás gondolata számomra egyet jelentett a szaunával, próbáltam is el-elodázni a dolgot. Ez elég jól sikerült, mindeközben magamra építettem néhány masszív kilót is, különösen, mivel a koránkeléssel mostanában igencsak hadilábon állok. Ide most azt hiszem be illene linkelnem az "azért vannak a jó barátok" című nótát, na jó, hát legyen, küldöm sok szeretettel Editnek!
Ugyanis neki, egy jó barátnak sikerült átlendítenie a holtponton. Egyedül tuti nem keltem volna fel reggelente 30 hosszúúúúúúúúúúú perccel korábban, de úgy, hogy tudtam, ő is szívesebben nyomna még egy szundit a telefonon, minthogy együtt koptassa velem a salakot mindjárt más volt a szitu (na jó, azét voltak kivételek). Kocogós rövid távocskákat futottunk, lassan, és továbbra sem méregetem a paramétereket, nem mintha nagy szükség lett volna rá. A GPS-embe nem sikerült életet lehelni (folyamatban...) a telefonnal futást pedig egyáltalán nem nekem találták ki.
Múlt héten Némeországban voltam, meló persze, és szerencsére kétszer eljutottam futni is, hát, vetekedett a tavalyi ausztriai edzőtáborral a táj, bár szerencsére szint nem volt benne. Szerencsére csak egyszer tévedtem el, és csak kicsit, így nem kellett kirendelni a hegyi mentőket.
A nyár folyamán megismerkedtem néhány érdekes konyhai alapanyaggal úgymint: lenmagliszt, kókuszliszt (nálam a xilit, a zabpehely, a zabpehelyliszt, a mandulaliszt és a rizsolaj, ja, és persze a kókuszzsír alapfelszerelés volt), aztán pár napja véletlenül belebotlottam a paleo táplálkozásról szóló cikkbe, és úgy éreztem: ezt nekem találták ki. Úgy döntöttem, nekivágok, úgyis hétfő van, meg szeptember elseje.
Amikor otthon kipakoltam a "felesleges"-sé vált cuccokat, ez a kép fogadott:
(ennyit az egészségesnek vélt konyha idilljéről).
Ma még azért beszereztem ezt-azt, csak hogy minden kéznél legyen:
.jpeg)
Már pár érdekes kombinációt kipróbáltam előzetesen a hétvégén és elkészítettem az első adag "kókusztej"-et is.
Igazából nem a fogyás az elődleges célom, hanem a felesleges szemét kiiktatása az életemből - van így is elég. Ígérem, nem leszek gasztroblogger (van már jónéhány szuper blog, például a már idézett Pocak Panna és az Éjjel-nappal paleo, illetve a Paleo hedonistáknak a teljesség igénye nélkül) és a következőkben a futásról is fogok írni, szerencsére újra itt az ősz, a hűvösebb, igazi futóidőjárás..
