Nem akarom hosszan fejtegetni, milyen érzés egy újabb vizsgaidőszakon túl lenni.... annyira le voltam terhelve közel két hónapig (nem elírás, az első vizsgám november végén volt), hogy pár nappal az utolsó megmérettetés után még mindig lelkiismeret-furdalásom volt, hogy ha végre valami "elvetemült" dolgot csináltam, mint pl. megnéztem egy filmet (Bakancslista) vagy elkezdtem olvasni egy könyvet (Leon Uris: Exodus). A hosszú futásokat sajnos decemberben hanyagolnom kellett, január közepéig rövidebb távokkal, óvatosan tapogatózva próbáltam kicsit visszaszerezni az állóképességemet, amihez egy új cipő mindig kiváló motiváció. A Nike Free 5.0 majd megér egy misét posztot, de most nem erről akarok írni, hanem arról, hogy végre el tudtam menni egy(-két-három) hosszabb futásra.

A terv péntekre 21, szombatra és vasárnapra egyaránt 30 km volt (ezt már vagy 2 hete megterveztem) és már kezdtem örülni, hogy milyen jó kis tavaszias idő lesz, aztán beütött a krach. Nem mintha para lenne hóban futni, csak hát ennyit és ilyen körülmények között még nem futottam, így nem kis izgalommal néztem a hétvége elé, titokban reménykedve azért, hogy csak elkerüli Szolnokot a zord időjárás.

Péntek

Munka után igyekeztem haza, hogy még világosban letudjam a napi etapot. Szerencsére hó még nem volt, és fagypont fölött volt a hőmérséklet, így nem is öltöztem túl, kompressziós zokni-vékonyabb futónadrág és két vékony hosszú felső kombóban indultam neki (plusz sapka-sál-kesztyű). A hátimat nem pakoltam nagyon teli, csak a kedvenc Power bar-omból tettem be egyet (fel szoktam kisebb darabokra vágni a könnyebb fogyaszthatóság kedvéért), és vizet töltöttem a tasiba.

Nem voltak illúzióim, a hosszú kihagyás után eltelt 4 hét edzései alatt láttam, hogy még a tavaly október-novemberi formámtól messze vagyok, így a 150 alatti átlagpulzust céloztam meg, a tempóval mit sem törődve. Sajnos a nyugalmi pulzusom is jóval magasabb most, ami nem csak a kihagyásból adódik, hanem a vizsgák okozta stressz és alváshiány együttes hatásától is. Na és persze a karácsonykor magamra épített pár plusz kiló sem a legjobbkor jött (hiába tettem meg mindent a gonosz bejglik támadása ellen).

Szóval: nekiindultam, lazán, puhán, és lassan... és beszívtam, mert alul öltöztem... hiába sütött a nap, nem számoltam azzal, hogy a szél miatt más lesz a hőérzetem... azért itt jön a rutin: más talán emelt volna a tempón, én viszont tudtam, hogy szombat-vasárnap mi vár még rám, így végig tartva a tervet, szépen lekocogtam a távot. Talán két dolog érdemel említést: 1. az energiaszeletem annyira megdermedt, hogy nem lehetett harapni, 2.  a futógatyám kidörzsölt (kb. mint tavaly a 4x21 első napján). Alleluja.

21,22 km 2:30:38 (avg 7:07 min/km HR 148)

Szombat

Hát, nem volt őszinte a mosoly az arcomon, amikor megláttam reggel a havat... de azért nekiindultam, vagyis nekiindultunk, Móni barátnőm első 30 km-ére készült (a lehető legideálisabb körülmények között, így legközelebb tuti PB-t fog futni). Az intenzív hózápor mellé szél és -2 fok társult, így 3 réteg felsőt és természetesen esődzsekit vettünk mindketten, és nem volt kérdés a téli naci sem. Próbáltunk lájtosan reggelizni 8-kor, ami mint kiderült, nem volt az igazi.... Aztán összepakoltunk az útravalót, a víz mellé izot is vittünk, illetve a Power bar mellé banán és sport szelet is került a hátiba. Indulás előtt csináltunk pár before képet, aztán nekivágtunk.

Az első pár kilcsi még poénnak tűnt, bár a hóeltakarítás nem igazán terjedt ki a bicikliútra... a friss hó ropogott a lábunk alatt, de volt ahol latyakos volt az út, és olyan is akadt, aki már reggelre rendesen eltakarította a portája előtt az utat. Pontosan ez volt furcsa, a felület változó keménysége, emiatt eléggé lassan haladtunk, na és persze arra is ráeszméltünk, hogy a laza reggelit sikerült túlméretezni... Persze nem álltunk meg, hanem próbáltunk óvatosan lépkedni, egyikünk sem akart a sürgősségin kikötni. Kb. 7 km-nél aztán kisebb hóátfúvásokkal találkoztunk, és úgy kellett lépnünk, hogy nem tudtuk, milyen mély is a hó a lábunk alatt. Ezt még durvább rész követte, többszáz méteren keresztül bokáig ért a hó - nem volt eltakarítva. Kb. 500 méter után gyors egyeztetés: menjünk vagy forduljunk vissza? Menjünk, de ha továbbra sem lesz elkotorva, nincs értelme tovább botorkálni. Szerencsére már csak 2-300 méteren volt ilyen necces a helyzet, aztán még mielőtt elértük a következő települést (Rákócziújfalu) már letakarították a havat. 10 km-nél - bár nem volt egyikünk sem éhes - magunkba erőltettünk egy kis energiaszeletet, én meg szembesültem vele, hogy  a víztartályom csövébe totál belefagyott a víz! Pont ez hiányzott... Mindegy, már csak 5 km és fordulunk, gyerünk! Martfűn ismét frissítettünk (szerencse, hogy volt nálunk izo) aztán irány vissza... A városból újra kiérve a most már szembe fújó szél ereje igencsak meglepett minket... Ahogy az arcomnak csapta a hópelyheket, mintha éles pengék vágtak volna az bőrömbe. Jó, hogy volt nálam napszemüveg (világos lencsével, persze). Azon gondolkodtam, hogy normálisak vagyunk-e... Szerintem Móni fejében is ez járhatott, de nem nagyon akartunk energiát fecsérelni a beszélgetésre. A visszaút pszichésen mindig jobbnak tűnik, bár volt egy mélypontom, amikor újra a bokáig érő hóban caplattunk....de azért szép lassan közeledtünk hazafelé, az utolsó két kilométeren pedig már nem zavart, hogy pár ütéssel 150 felett van a pulzusom, alig vártam, hogy otthon legyek egy jó forró bögre teával.

30,15 km 3:48:33 (avg 7:36 min/km HR 145)

Vasárnap

Szombat este még elugrottam pótszilveszterezni: tűsarkú cipő és egy kis disznótoros - ez e két szó szerintem mindent elárul a részletekről. Azért szem előtt tartottam a családi sámán, Marik Balázs intelmeit a regenerálódásról, és 8 óra alvást írtam elő magamnak, úgyhogy 11-kor megpattantam a buliból (azt is sikerül megállnom, hogy igyak egy-két jófajta páleszt, csak egy kis pezsgőt és egy pohár vörösbort gurítottam le).
Ébredés után sajnos csalódnom kellett az időjósokban, bár száraz időt ígértek, szép nagy pelyhekben esett a hó és iszonyat hideg is volt (-10 fok). Eljátszadoztam a gondolattal, hogy otthon maradok, de eközben már kezdtem is pakolni, a vízbe kivételesen tettem sót is és meg is melegítettem indulás előtt a mikróban (nyami!), és most nem izot vittem, hanem jó meleg citromos-mézes-gyömbéres-fahéjas-szegfűszeges teát, kis 1 dl-s üvegekben (egy nem használt futóöv kellékei). Szerencsére a szél nem fújt, és több helyen volt eltakarítva a hó, ezek a részek fel is voltak szórva, úgyhogy csak pár helyen csúszkáltam. Más volt Móni nélkül futni, csak befelé figyeltem, és nem is törődtem a pulzusommal - az előző nap tapasztalatai alapján tudtam, hogy ez a "tojógalamb" tempó nem emeli túl magasra. Arra viszont figyeltem, hogy 2-3 kilométerenként igyak a tasiból, így talán nem fagy bele a víz a csőbe - ez be is jött, bár többször is "jégkásás" lett az állaga... Lakott területeken kívül a  pár cm friss hó nem igazán volt eltakarítva - odafelé legalábbis, ez csak a bokáig érő részen volt gáz, de itt 4 pár lábnyom elég jó kis csapást hagyott, úgyhogy abban próbáltam haladni (ki lehetett az??! :-D) szerencsére a hóesés elállt, és  a nap is kisütött - és ez elég csalóka tud lenni, mert az arcomon rendesen éreztem a hideget (ja, azt nem is mondtam, Koór Béci után nindzsára vettem az öltözetet, és símaszkban indultam el). 15, 20 és 25 km-nél ittam a teából és - mostmár rutinosan - törtem a fagyos Power bar-ból. Az utolsó 4-5 km kicsit szenvedős lett, úgy éreztem, nem tudok nagyobbat lépni, mintha lefagytak volna az izmaim, nem igazán engedelmeskedtek... az utolsó 2 km közben pedig szinte számoltam vissza a perceket, hogy hazaérjek... de aztán ez is meglett.

30,14 km 3:53:33 (avg 7:45 min/km HR 149)

Az időket elnézve - laikusok számára - elég bénának tűnhetek, de azt mondom, ilyen időjárási viszonyok között, a hóban-fagyban-latyakban ez minden szempontból tökéletes téli alapozás volt (úgyhogy itt a tavaly októberi 2x30-asomról egy beszámoló).