Szeretek félmaratont futni. A „legyőzhető távolság” kifejezést találónak tartom, hiszen ez egy olyan táv, amihez általában több kell, mint a kezdő futók lelkesedése: edzeni kell rá, akarni és kitartani, ugyanakkor a következő mérföldkőnek tekintett maratoni távnál jóval könnyebb és megvalósíthatóbb a felkészülés, mégis hatalmas sikerélményt okoz a teljesítése.
Az első félmaratonomat soha nem fogom elfelejteni! Örök élmény marad nem csak azért, mert Az Első volt, hanem mert a helyszíne sem volt mindennapi (Mazar-e Sharif, Afganisztán).
Azóta számtalanszor futottam ezt a távot, hidegben és melegben, évszakonként is megvolt a „4 évszak 4 félmaraton” sorozat keretében, borzasztóan gyenge és egészen bevállalható időket is futottam már… Eleinte csak versenyen vágtam neki, aztán „ráeszmélve” arra, hogy a maratoni felkészüléshez nem árt többször is hosszúakat futni, most már havonta vagy még többször is taposom a 21-et. Bár mindig kicsit aggódva (mi lesz, ha valami történik?), a hosszútávfutók alázatával indulok neki, már megkopott az a fajta izgalom, ami az első „maszek” félmaratoni edzést övezte, így most egy újabb megmérettetést tűztem ki magam elé: 4 nap alatt 4 félmaratont futni.
Korábban az ilyen távok után minimum 1 nap pihenőt adtam magamnak, de most más érdekelt: kíváncsi voltam meg tudom-e csinálni, hogy négy napon keresztül hosszúakat futok, tudok-e regenerálódni, és fejben ott lenni. Az ultrafutás gondolata régóta motoszkál bennem, amire a Balatonfüreden, a hatnapos versenyen tett múlt heti látogatás csak rátett még egy lapáttal. Jövő évi céljaim között a Balaton Szupermaraton (BSZM) párosban való teljesítése is szerepel/szerepelt, így ennek fényében a négynapos edzéstől azt is vártam, hogy megmutassa, reális-e ez az elképzelés.
A hosszútávfutáshoz nem csak erő és elhatározás, hanem idő is kell. Sok. Na, ez az, ami nekem sosincs elég. Most azonban a pünkösdi hosszú hétvégét pár nappal megtoldottam, és egy egyhetes francia pihenős-tanulós családlátogatásra érkeztem május 15-én a Párizs melletti Rueil-Mailmeson-ba. Amikor az utazást terveztem, persze még fogalmam sem volt róla, hogy június 1-én le kell majd nyomnom 52 kilcsit az UB-n, de a futás természetesen nem maradhatott ki a napi programból.
2013. május 16 csütörtök – 1. nap (20,51 km, 2:11:09 avg 6:24)
Korábban már futottam a Szajna-parton, ami kb. 2 km-re van a tesóméktól, illetve ismertem egy kb. 5 kilcsis szakaszt, és ezen terveztem ez első napi adagot lenyomni. Nem emlékeztem, hogy van-e kút valahol az úton (van), és cipelni sem szeretek, így némi aprót tettem a zsebembe, hogy szükség esetén egy kis üveg vizet tudjak venni. Mivel itt 10-15 fok van csak, úgy gondoltam, hogy nem feltétlenül lesz rá szükség, és nem is lett. A futás kellemesen ment, igaz, 10 km-ig kicsit „rozsdásnak” éreztem magam és túl sokat kellett matekozni, mert az 5 kilcsis szakasz az érkezési ponttól nem egy irányban van, és nem is pont 5 km, de megoldottam :-) csak túl sok kapacitást vett el a számolgatás.
Mivel nem éreztem különösebb fáradtságot, elhatároztam, hogy másnaptól már inkább futok egy irányban a Szajna-parton 10,5-ig és onnan fordulok vissza.
2013. május 17 péntek – 2. nap (20,83 km, 2:13:38 avg 6:25)
Tanulság az első napról: rég használt futógatya tud okozni meglepetést… kicsit kidörzsölt az a fránya ¾-es naci, amit az időjárásra való tekintettel vettem fel (otthon hetek óta rövidben futok), tesóm szerencsére adott a gyerkőcök popsikenőcséből, így az előző esti kúrálás után még felkentem egy réteget megelőző jelleggel, nem volt tökéletes, de neki tudtam indulni.
Kicsit merevek voltak a combjaim, és a bal karom is, viszont a közérzetem teljesen OK. Arra figyeltem, hogy a part mellett haladó utak közül mindig a Szajnához legközelebb esőn haladjak (nem hiányzott az eltévedés visszafelé). Nem sokan futottak, inkább bringások voltak többen, de nagyon szép ligetes volt az útvonal, és 2 gyönyörű parkon is átfutottam. Kényelmes tempóban mentem, erőben és fejben is jól ment a futás, kicsit talán lassabban, mint előző nap, ennek oka a merevség lehetett. Jó volt hazaérni, de nem éreztem fáradtságot.
A vízre szánt euróra nem volt szükség, de két pohár víz lement érkezés után.
2013. május 18 szombat – 3. nap (21,21 km, 2:15:03 avg 6:22)
Az előző naphoz képest induláskor kevésbé voltam merev. És a popsikenőcsnek hála, a kidörzsölődés sem volt vészes már. Mivel hűvös volt a reggel, és délutánra esőt ígértek, hosszúgatyót választottam a ¾-es helyett, ami sajnos nem volt a legjobb döntés, hiába volt csak 14-15 fok, az előrejelzés ellenére a nap szinte folyamatosan sütött és melegem volt (persze ez amikor indultam, nem így látszott). Ki lehetett bírni, de inkább szeretek alul-, mint túlöltözni.
Ciki sztori, de két kilométer után éreztem, hogy nagyon kell pisilni (pedig indulás előtt megvolt a „biztonsági pisi”). Tudtam, hogy két órán keresztül nem fogom tudni „cipelni”, de sajnos szombat révén az előző két naphoz képest rengeteg futó volt… az 5. km-nél aztán megoldódott a probléma, megfelelően rejtett bokor, és a közelben senki ;-) felszabadultan indultam tovább, de a sajnos pár száz méter múlva sikerült egy oltári nagyot esnem, beleakadt a futócipőm egy gyaloghíd egyik lépcsőjének nem megfelelően rögzített peremére, és ráestem a lépcsőkre. Mindezt annyira hirtelen, hogy tompítani sem volt időm. Baromira megijedtem, ketten is odajöttek segíteni, szerencsére pár horzsolással megúsztam, úgyhogy indultam is tovább. 10,5 km-nél fordultam (még nyomtam egy kört a parkban, ezért hosszabb az út, mint a pénteki) végig kellemes közérzettel mentem, nem éreztem hiányát a frissítésnek, bár elég éhes voltam, mire hazaértem.
2013. május 19. vasárnap – 4. nap (21,20 km, 2:09:58 avg 6:08)
Mivel az előző három napba megerőltetés nélkül sikerült teljesítenem a távot, úgy döntöttem, hogy ma beleadok egy kis kraftot, és próbálok jobb időket futni. Az időjárás borongós és hűvös volt, éjszaka és reggel esett is, hosszú nadrág és felső mellett döntöttem, és bár lógott az eső lába, esődzsekit nem vettem, abban bízva, hogy megúszom (ez végül is jó döntésnek bizonyult, csak az utolsó 500 métert kellett esőben futnom).
Sajnos az első két km-t elég jól sikerült elfutnom, „zöldhullámot”kaptam (mint írtam korábban, ez a két km visz a Szajna partra) és vitt a lendület. Mikor megláttam, hogy 5:46 és 5:47, kicsit visszavettem a tempóból, és próbáltam a 6:00-6:10 körüli km-ekre ráállni, egészen jól ment, csupán a gyaloghídon (oda és vissza is) mentem e fölé, nem akartam megint elesni a lépcsőkön, valamint hazafelé nem sikerült elcsípni a zöldhullámot. Sajnos „rugdosnom” kellett magam egész úton, különösen a 9. km után, hogy ne álljak rá a megszokott, kényelmes 6:25 körüli tempómra, de fejben ott voltam, és sikerült jól beosztanom a távot rövidebb egységekre: 3 km a hídig, 3 km a parkig, 3 km múlva féltáv és fordulok stb. Az biztos, hogy nagyobb kihívás volt ez a nap, mint az előző három, de ez volt benne a szép. Ezt a napot is meg tudtam csinálni frissítés nélkül, bár az tény, hogy egy kis szénhidrátot el tudtam volna viselni.
És a tanulságok:
Ami a legmeglepőbb, hogy semmilyen fizikai fáradtságot vagy gyengeséget nem éreztem sem a négy futás közötti napokon, sem utána. Lehet, hogy bevállalósabbnak kellett volna lenni, és időben is kicsit erősebben rátervezni az első három napra is.
Jó-jó a popsikenőcs, de azért nem árt odafigyelni az öltözködésre.
Ha ennél hosszabb távra, vagy melegebben indulok neki, a frissítésekre, különösen a folyadékpótlásra valami jó megoldást kell találnom.
Több interval és gyorsító edzésre van szükségem, ezeket idén elég rendesen ellógtam.
Könnyebb testet könnyebb cipelni, nem ártana kicsit komolyabban dolgozni a BMI-m csökkentésén.
Fejben egyik nap sem volt gondom, jól fel tudtam építeni a távokat (bár első nap túl sok matekozással).
Összességében azt kell, hogy mondjam, alábecsültem saját magam, de ennek felismerése is része a levont következtetéseknek :-)
