Nem voltunk barátok, mégis, az, hogy örökre megpihentél, nagyon megvisel. Tudom, menned kellett, a földi életednek most kellett véget érnie. Nehéz megérteni, fájó szívvel vesszük tudomásul.
Sokban hasonlítottunk egymásra. Egyidősek vagyunk, szinte egyidőben kezdtük itt, Szolnokon koptatni a mundért. A család szeretete, a tenni akarás, határozott, katonás jellemmel - ez vitt téged is nap, mint nap előre. Mégis, milyen más élet jutott neked, te megtaláltad, ha rövid időre is, a szerető társadat, Tamást, és két gyönyörű fiúval ajándékoztad meg. Irigylésre méltó, ahogy éltél, ahogy éltetek. Csendben, szeretetben. S erre csak most eszmélünk rá. Könnyek közt.
Nem jössz már fel többet a menetlevelekkel a szokott időben, nem kérsz engedélyt belépni és távozni, és nem beszélgetünk már sem munkáról, sem családról. Nem tudhattam, hogy a pénteken, a nagy rohanásban váltott félmondatok lesznek az utolsók, mást mondtam volna vajon? Kedvesebb lettem volna? Ezek a kérdések most már válasz nélkül maradnak mindörökre.
Te már ott vagy, ahová mindannyian vágyunk. Ezen a versenyen sokak előtt célba értél, de tudom, hogy ott vársz majd minket a célkapuban.
Drága Magdi, nyugodj békében.
6,72 km 39:59:28 (avg 5:57 min/km HR: 149)
