Elég jól indítottam a hónapot, és a hosszabb edzésekkel is jól állok éves szinten, legalábbis félmaratoni távig (Balatonon, Párizsban, vagy Szolnokon, a futópályán). Ennél hosszabb távra nem nagyon merészkedtem eddig (mármint edzésen), nemcsak a frissítésből adódó parák miatt, hanem mert elképzelni sem tudtam, hogy egy drága hétvégéből ennyi időt futásra fordítsak :-) De hát mindig van egy első alkalom…. és mivel már elég jó vagyok kulacsos futásban, mára (egy héttel a Suhanj!6 hatórás verseny előtt) beterveztem egy laza, kocogós harmincast.

Igen ám, de mikor? Jó-jó a sötét meg a fejlámpa kisebb távokra, de azért Martfűig tuti nem futok el sötétben. A kánikula, mint nem elhanyagolható tényező volt az, ami miatt végül is hajnali 5-re állítottam a vekkert. Évekkel ezelőtt rendszeresen jártam hajnalban futni, de mióta éjszakai bagoly vagyok, nem erőltetem a dolgot (bár júliusban többször is nekilódultam hasonló időpontban – vagy csak álmodtam?).

Probléma 1: Reggeli. Keljek föl hajnali 3-kor, vagy indulás előtt valami gyors harapnivaló legyen? Nem nehéz kitalálni, hogy miért ez utóbbi mellett döntöttem…

Probléma 2: Lemerült a már jól bevált szárított mangó készletem, és nem kaptam péntek óta, sajnos – ez nagyon bosszantott, így kénytelen voltam energiaszeletet magammal vinni, mangós ízesítésű egyébként, reméltem, hogy beválik, eddig csak a csokisat próbáltam ebből a fajtából (ami eszméletlenül finom).

Az innivaló kérdést a kulacsomban cipelt izotóniás itallal terveztem megoldani, majd az utántöltést az útszéli kék ivókutakból, és természetesen (szerencsére!) a szokásos vészhelyzeti párszáz forintot is becsúsztattam zsebembe még szombat este, mert persze a futószerkót már akkor kikészítettem. Egyébként szombat este lecsavartam 13 km-t, lazításképpen.

A hajnali ébredéssel nem volt gond, kint még nem volt teljesen világos, így adtam magamnak egy kis „tökölési időt”, hogy ne kelljen láthatósági övet vennem. Reggelire az energiaszelet felét ettem meg, amit két nagy pohár vízzel öblítettem le, majd 05:25 körül indultam a ház elől. A minél lazább, kocogós tempó volt a cél, és úgy saccoltam, kb. 3 és fél óra kell a táv teljesítéséhez (7 perc körüli ezrekkel számoltam).

Mondanom sem kell, kicsit kómás voltam az első 2-3 kilcsin, és azon gondolkodtam normális vagyok-e. Nem vagyok. Kicsit nehezen ébredt fel a szervezetem, de haladtam szépen a tervnek megfelelően. 6-nál meglátogattam a szántást (pisi), aztán kezdtem úgy érezni, kell az energia, így 9-nél betoltam az energiaszelet másik felét (azt gondoltam én kis naiv, hogy 15-nél elég lesz). Viszonylag hamar eljutottam a félmaratoni fordítómhoz, furcsa volt az „ismeretlenbe” menni, bár korábban már futottam erre és persze kocsival számtalanszor jártam már Martfűn.

12 km-nél valami történt. Nem tudom, ezt hívják-e falnak, mert ahhoz nevetségen hamar volt, de egyszerűen alig vártam, hogy végre a fordítómhoz jussak. Elkövettem az összes hibát, amit el lehet: félpercenként néztem a GPS-em, számolgattam, kombináltam, hisztizem fejben. Nyűgös voltam, nem kicsit, annyira vártam, hogy végre 15-nél legyek, de az, hogy még ugyanennyi hátravan, egyáltalán nem zavart…. Nah, 14, Marfű tábla, már csak 1 km, hú, de messze a körforgalom, a Lidl-nél 14,82, csakazértis továbbmegyek, még száz méter, véééééééééégre, fordulok!! Hihetetlen jó volt visszafelé futni, innen igazi örömfutás volt. Útközben kulacstöltés, frissítés, boldogság. A meleg is teljesen elviselhető volt, néha még egy kis szellő is megcsapott.

23-nál aztán beütött a krach. Éhes lettem. Nagyon. A gyomrom üresen kongott, próbáltam csalni, ittam és ittam, de hiába. Rákócziújfaluban sehol sem láttam kisboltot, de Rákóczifalván tudtam, hogy van egy nagy pékség, márcsak másfél kilométer, 10 perc és jobb lesz. Aha. Odaértem, akkora sor volt, hogy nem fértem be. Úgyhogy mentem tovább, a túloldalon megpillatontt ábécébe futottam be. Hűtött üdítőből nem volt nagy választék, egy félliteres Cappy multivitamint választottam (240 Ft), és a szinte üresen kongó pékárus polcról egy sajtos kiflit. Gyors fejszámolással megállapítottam, hogy valószínűleg elég lesz a 400 Ft-om, ha kifli több mint 160-ba kerül, akkor lealkudom, vagy megígérem, hogy visszajövök a hátralékkal. Vagy elfutok. Szerencsére csak 45-be került. Még a bolt előterében belekortyoltam a hidegen gyöngyöző Cappy-be, és azt terveztem a maradékot hozzáöntöm a félig teli kulacsomhoz, de megdöbbenve láttam, hogy kb. 4 decilitert behúztam egy slukkra (egyébként kerülöm az ilyen cukros izéket). Azért a maradékot áttöltöttem, (ne a hasamba lötyögjön), hatalmasat haraptam kifliből és indultam tovább. Érdekes látvány lehettem ahogy futás közben kedélyesen rágcsálom a kezemben lévő kiflit… de nem érdekelt. Simán tartottam a tempót, lassan rágva kis falatokat, nagyon jókor jött, helyretett, így a hátralévő 5 km-t hamar magam mögött tudtam. Ezen a részen volt a legmelegebb, így örülök, hogy nem hagytam ki a frissítést, nem tudom (és nem is akarom megtudni), mi lett volna, ha nem turbózom fel a vércukorszintemet.

Jó volt hazaérni, kicsit fáradtan, de igazán elégedetten.

Azt hiszem, fejben nem voltam ott eléggé az elején, talán a korai kelés lehetett az oka, falat húztam a félmaratoni távhoz és a fordítóhoz, de örülök, hogy sikerült leküzdenem – legközelebb ez is könnyebb lesz!

30,18 km 03:23:05 (avg 6:44 perc/km)